Barion Pixel

E-számla, ez mi a szösz

Amikor az én kezeim közé kerülsz, találkozásunk legvégén számlát állítok ki neked. Azonban haladni kell a korral, így a kiállított számla e-számla.

A legmodernebb számlázási mód 2004-ben került bele a számviteli törvénybe. Mivel egy viszonylag friss dologról van szó, nehezen tudott elterjedni Magyarországon, azonban a 2020-as években elfogadottsága egyre nő a vállalkozások körében.

Fontos, hogy ha számlázó programban készül egy számla, attól még nem e-számla. A saját számlázó programomban is át kell állítanom, hogy hagyományos számla helyett e-számla kerüljön kiállításra. A hagyományos számlát a címzettnek kinyomtatott formában kell megkapnia. Meglepő, de a kinyomtatást nem kötelező a kiállítónak elvégezni, ezt a címzett is megteheti, például abban az esetben, ha megkapja e-mailen.

Akkor végül is miben különbözik az e-számla. Az elektronikus számla csak elektronikus adatként őrizhető meg, így nincs nyomtatási kötelezettsége sem a kiállítónak, sem a vevőnek, sem a könyvelőnek, ezáltal rengeteg papírhulladéktól, elektromos áram és a nyomtatóanyag környezetterhelésétől lehet megkímélni Földünket. Az elektronikus számla kinyomtatását a törvény nem tiltja, de elektronikus formában megőrizve minősül számviteli bizonylatnak. A NAV megkapja egy XML fájlban és ennyi.

Hiteles az e-számla? Igen, egyrészt tartalmaz egy minősített időbélyeget, ami másodpercre pontosan mutatja a számla elkészültét, másrészt digitálisan aláírt dokumentum, amit PDF olvasóban bármikor ellenőrizhetünk. 2023-ban a számláim digitális aláírását a Billingo-n keresztül a NETLOCK bizalmi szolgáltató szavatolja.

Esetemben azáltal, hogy bejelentkezel hozzám és igénybe veszed a masszázs, köpöly, vagy tapaszolás szolgáltatásomat, elfogadod az ÁSZF-em, amivel ráutaló magatartást tanúsítasz az e-számla elfogadása iránt.

Végezetül tekintsük át a jogi hátterét:

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény lesz segítségül nekünk ebben, aminek vonatkozó tartalmát módosítás nélkül közlöm.

259. §
5. *  elektronikus számla: az e törvényben előírt adatokat tartalmazó számla, amelyet elektronikus formában bocsátottak ki és fogadtak be;

Elektronikus számlára vonatkozó szabályok * 

175. § (1) * 

(2) *  Az elektronikus számla 168/A. § (1) bekezdésében említett eredetének hitelességére és adattartalmának sértetlenségére vonatkozó követelményeknek történő megfelelése úgy is biztosítható, ha az elektronikus számlát

a) *  minősített elektronikus aláírással látják el; vagy

b) az elektronikus adatcsererendszerben (a továbbiakban: EDI) elektronikus adatként hozzák létre és továbbítják.

(3) *  Az elektronikus számla alkalmazásának feltétele

a) a (2) bekezdés b) pontjában említett esetben, hogy a számlakibocsátásra kötelezett és a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője előzetesen és írásban megállapodjon az EDI alkalmazásáról és használatáról;

b) egyéb esetben a számlabefogadó beleegyezése, kivéve, ha jogszabály ettől eltérően rendelkezik.

(4) * 

(5) *  Külön jogszabály a 168/A. § (1) bekezdésében említett követelménynek való megfelelés érdekében az elektronikus számlára egyéb rendelkezéseket is megállapíthat.

(6) *  Ha ugyanannak a számlabefogadónak több elektronikus számlát tartalmazó számlaköteget küldenek vagy ilyet bocsátanak a rendelkezésére, akkor a különböző számlák azonos adatait elegendő csak egyszer feltüntetni, feltéve, hogy minden számla esetében a teljes információ hozzáférhető.

Kérdésed van?

Ha úgy érzed, hogy tudok segíteni, keress bátran.